KAPCSOLAT

Dobos Anita

elnökségi tag

Dobos Anita

Nyíregyházán születtem, vásárosnaményi vagyok, Budapesten élek. Az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanárnője vagyok, a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének korábbi nemzetközi titkára, jelenlegi elnökségi tagja, az INTERSTENO Council tagja.

Középiskolás korom óta versenyeztem gyorsírásból és gépírásból. Nemzetközi és hazai versenyeken 2. és 3. helyezéseket szereztem (Bonn, Budapest), világbajnokságon 6. helyig jutottam (Lausanne). Kolléganőimmel (Blaskó Irén, Jakusné Horváth Krisztina, Enyedi Olga) eredményesen készít(ett)em fel a diákokat hazai versenyekre gépírásból (1., 2., 3., 4. helyezések, valamint hibátlansági érmek). 
A hazai szövetség munkájába aktívan 2004 óta kapcsolódtam be, a nemzetközi szervezet munkájában 2005 óta veszek részt. 2008-ban – egyik lektorként – Kiss Istvánné révén dolgoztam Kékesiné Jánó Rozália: „Gépírás-, gépiírás-tanítás” c. módszertani útmutató mozgáskorlátozott tanulók gépírás, gépiírás oktatásához kiadványán.

Nemzetközi versenyeken a magyar csapat kísérőjeként/vezetőjeként, nemzetközi zsűritagként vettem részt (Lipcse, Hodonín, Bécs, Neukirchen, Olmütz).

Az INTERSTENO Council ülésein az egyik magyar képviselő voltam (Tychy, Prága, Sanghaj, Zágráb, Isztambul).

Két budapesti nemzetközi gépíróverseny egyik szervezőjeként is dolgoztam (2008. és 2014.).

A nemzetközi szervezet Council (2010.) és Board (2014.) ülésein az egyik házigazdaként/meghívottként vettem részt.

Tagja voltam a budapesti világbajnokság (2015.) nemzetközi szervezőbizottságának.

Tizenegy INTERSTENO kongresszuson és világbajnokságon vettem részt (Lausanne, Hannover, Róma, Bécs, Prága, Peking, Párizs, Gent, Budapest, Berlin, Cagliari), a magyar csapat kísérőjeként/vezetőjeként, nemzetközi zsűritagként is.

Berencsiné Palcsák Bernadett kolléganővel előadást tartottam egy gyorsírással kapcsolatos nemzetközi konferencián Bécsben (2018.).





Híreink

A LEGFRISSEBBEK